KERNSTOK KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

2536 NYERGESÚJFALU, FELSZABADULÁS TÉR 1.

0M azonosító: 031863

H Á Z I R E N D

 2007.

 

A házirend célja és feladata

 

1.  A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket.

2.      A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését.

 

A házirend hatálya

 

1.      A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak.

2.      A házirend előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét.

3.      A tanulók az iskola által szervezett iskolán kívüli rendezvényeken is kötelesek betartani a házirend előírásait.

 

A házirend nyilvánossága

 

1.      A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie.

2.      A házirend egy-egy példánya megtekinthető:

·        az iskola irattárában;

·        az iskola könyvtárában;

·        az iskola „A”,”B”,”E és „F” épületének nevelői szobájában;

·        az iskola igazgatójánál;

·        az iskola igazgatóhelyetteseinél;

·        az osztályfőnököknél;

·        a diákönkormányzatot segítő nevelőnél,

·        az iskolaszék elnökénél;

.    az iskola honlapján www.kernstok.hu

3.      A házirend egy példányát – a közoktatási törvény előírásainak megfelelően – az iskolába történő beiratkozáskor a szülőnek át kell adni.

4.      Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden osztályfőnöknek tájékoztatnia kell:

·        a tanulókat osztályfőnöki órán;

·        a szülőket szülői értekezleten.

5.      A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre vonatkozó szabályait minden tanév elején az osztályfőnököknek meg kell beszélniük:

·        a tanulókkal osztályfőnöki órán;

·        a szülőkkel szülői értekezleten.

6.      A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétől, valamint az osztályfőnököktől a nevelők fogadó óráján vagy – ettől eltérően – előre egyeztetett időpontban.

 

A tanulók közösségei

Az osztályközösség

 

1.      Az azonos évfolyamra járó, közös tanulócsoportot alkotó tanulók osztályközösséget alkotnak. Az osztályközösség élén – mint pedagógus vezető – az osztályfőnök áll.

2.   Az osztály tanulói maguk közül – az osztály képviseletére, valamint közösségi munkájának szervezésére – tisztségviselőket, megbízottakat választhatnak: (például)

·        két fő képviselő (küldött) az iskolai diákönkormányzat közgyűlésébe,

·        az osztályközösség által meghatározott feladatok felelősei, megbízottai.

A diákkörök

 

1.      Az iskolában a tanulók igényeinek, érdeklődésének kielégítésére diákkörök működnek. A diákkör lehet: szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, énekkar, művészeti csoport stb.

2.      A diákkörök létrehozására az adott tanévet megelőző tanév végéig javaslatot tehet az iskola igazgatójának bármely tanuló, szülő, nevelő, illetve a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség iskolai vezetősége vagy az iskolaszék. A javasolt diákkör létrehozásáról minden tanév elején – az adott lehetőségek figyelembevételével – a tantárgyfelosztás, valamint az éves munkaterv elfogadásakor a nevelőtestület dönt.

 

Az iskolai diákönkormányzat

 

1.      A tanulók és a tanulóközösségek érdekeiknek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolában diákönkormányzat működik.

2.      Az iskolai diákönkormányzat tevékenységét az osztályokban megválasztott küldöttekből választással létrehozott diákönkormányzati vezetőség irányítja.

3.      A diákönkormányzat tevékenységét az iskola igazgatója által megbízott nevelő segíti.

4.      Az iskolai diákönkormányzat képviseletét az iskolai diákönkormányzatot segítő nevelő látja el. A diákönkormányzatot megillető javaslattételi, véleményezési és egyetértési jog gyakorlása előtt diákönkormányzatot segítő nevelőnek ki kell kérnie az iskolai diákönkormányzat vezetőségének véleményét.

 Az iskolai diák- küldöttközgyűlés

 

1.      Tanévenként legalább egy alkalommal iskolai diák-küldöttközgyűlést kell összehívni.

2.      A diák-küldöttközgyűlés összehívásáért (november hó) az iskola igazgatója a felelős.

3.      A diákközgyűlésen a diákönkormányzatot segítő nevelő, beszámol az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, valamint az iskola igazgatója tájékoztatást ad az iskolai élet egészéről, az iskolai munkatervről, a tanulói jogok helyzetéről és érvényesüléséről, az iskolai házirendben meghatározottak végrehajtásának tapasztalatairól.

 

A tanulók nagyobb csoportja/közössége

 

1.      Az iskolában a diákönkormányzati véleményezési jog szempontjából a tanulók nagyobb közösségének az osztályközösség minősül.
2.      Az iskolaszéki véleményezési jog szempontjából a tanulók nagyobb csoportja alatt az
egyes évfolyamokat kell érteni.

A tanulók és a szülők tájékoztatása

 

1.   A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális tudnivalókról

·         az iskola igazgatója

o        a diák-küldöttközgyűlésen tanévenként legalább egy alkalommal,

o          az aulában elhelyezett hirdetőtáblán keresztül folyamatosan tájékoztatja,

·         az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon folyamatosan tájékoztatják.

2.   A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a nevelők folyamatosan szóban és a tájékoztató füzeten (ellenőrző könyvön) keresztül írásban tájékoztatják.

3.      A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel vagy az iskolaszékkel.

4.   A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják:

·        szóban:

o       a szülői értekezleteken,

o       a nevelők fogadó óráin,

o       a családlátogatásokon,

o       a tanuló értékelésére összehívott megbeszéléseken,

·        írásban a tájékoztató füzetben (ellenőrző könyvben), valamint az első-negyedik évfolyamon a félévi és a tanév végi értékelő lapokon.

5.   A szülői értekezletek és a nevelők fogadóóráinak időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza.

6.   A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel vagy az iskolaszékkel.

 

A tanuló jogai

A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok rá külön – külön érvényesek.
A tanuló jogai:
1.      A tanulónak joga, hogy személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsák, vele szemben fizikai, és lelki erőszakot, testi fenyítést, ne alkalmazzanak, embertelen megalázó büntetésnek ne vessék alá. Ha a tanuló úgy érzi, hogy erkölcsi mivoltában megsértették, segítségért fordulhat osztályfőnökéhez, az iskola igazgatójához, a diákönkormányzathoz, az iskolaszékhez, illetve panaszt tehet az iskola igazgatójánál, és a törvényben meghatározottak szerint kérheti az őt ért sérelem orvoslását.
2.      A tanulót nem érheti hátrány lelkiismereti meggyőződése, véleménye, kifejtett nézete miatt. Ha a tanuló úgy érzi, hogy e jogában megsértették, segítségért fordulhat osztályfőnökéhez, az iskola igazgatójához, a diákönkormányzathoz, az iskolaszékhez, illetve panaszt tehet az iskola igazgatójánál, és a törvényben meghatározottak szerint kérheti az őt ért sérelem orvoslását.
3.      A tanulónak joga, hogy ellene kollektív büntetéseket ne alkalmazzanak, azaz más(ok) viselkedése, magatartása miatt őt hátrány ne érje.
4.      A tanulónak joga, hogy választó és választható legyen a diákérdekeket képviselő szervezetbe. A választás szabályait a diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata tartalmazza.
5.      A tanulónak joga, hogy a tanulmányi munkához a tanítási órán kívül is segítséget kapjon (korrepetálás, felzárkóztató és egyéni foglalkozás, stb.). Ilyen irányú igényét az osztályfőnökének kell jeleznie, aki tíz munkanapon belül tájékoztatja a lehetőségekről.
6.      A tanulónak joga, hogy részt vegyen a szakköri, sport- és diákköri csoportok munkájában. Ezen tanórán kívüli foglalkozásokra a tanév első két hetében lehet jelentkezni a meghirdetett feltételek szerint.
7.      A tanulónak joga, hogy részt vegyen az iskola kulturális életében, iskolai tanulmányi versenyeken, pályázatokon, illetve ilyenek meghirdetését kezdeményezze az osztályfőnöknél vagy a diákönkormányzatnál. A versenyekre, pályázatokra a kiírásban meghatározottak szerint lehet jelentkezni.
8.      A tanulónak joga, hogy térítésmentesen igénybe vegye az iskola könyvtárát, és a házirendben rögzítettek szerint, pedagógus felügyelete mellett – társaival vagy egyénileg – használja az iskola sportlétesítményeit, helyiségeit, számítógépes termét.
9.      A tanulónak joga, hogy kiemelkedő tanulmányi munkájáért, közösségi tevékenységéért dicséretben, jutalomban részesüljön. A jutalmak odaítéléséről az iskola igazgatója, a nevelőtestület, az osztályfőnök és a diákönkormányzat dönthet.  A tanulmányi eredmények szerinti jutalmazás részletes szabályai az iskola pedagógiai programjában vannak lefektetve.
10. A tanulónak joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. Ennek megfelelően jelentkezhet az iskolaorvosnál, (iskolavédőnőnél) vizsgálatra, illetve tanácsadásra, valamint rendszeres időközönként az iskola által szervezett kötelező szűrővizsgálaton vehet részt.
11. A tanulónak joga, hogy iskolai életével, tanulmányaival összefüggően, - ha azt a családi szociális helyzete indokolttá teszi – iskolai alapítványi támogatást kapjon.
A támogatás odaítélésére az osztályfőnök illetve bármely pedagógus javaslatot tehet az alapítvány kuratóriumának.
12. A tanulónak joga, hogy az iskola pedagógiai programjában és helyi tantervében meghatározott követelmények teljesítéséhez – jogszabályi előfeltételek teljesülése mellett – ingyenes tankönyv-juttatásban részesüljön. Az erre a kedvezményre nem jogosult tanulók részére - igény szerint - kölcsöntankönyvet és tankönyv beszerzési támogatást biztosít az iskola. A támogatás odaítéléséről az osztályfőnökökből álló bizottság dönt.
 
A tanuló kötelességei

 

1.      A tanuló kötelessége, hogy a pedagógiai programban foglalt tanulmányi kötelezettségének eleget tegyen, felkészüljön a tanórákra, házi feladatait elkészítse.
2.      A tanuló kötelessége, hogy a tanórákon jelen legyen, hiányzásait e házirendben szabályozottak szerint igazolja. A tanulónak kötelessége továbbá, hogy azokon a tanórán kívüli foglalkozásokon is megjelenjen, amikre előzetesen jelentkezett, és hiányzásait ugyancsak igazolnia kell.
3.      A tanuló kötelessége, hogy az iskola vezetőinek, tanárainak, az iskola alkalmazottainak, tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.
4.      A tanuló kötelessége, hogy magatartása fegyelmezett legyen, betartsa az általános emberi együttélés szabályait, tartózkodjon az önbíráskodástól, tisztelje tanárai, az alkalmazottak és társai emberi méltóságát.
5.      A tanuló kötelessége, hogy az ellenőrző könyvét (tájékoztató füzetét) minden nap magával hozza az iskolába, hogy bármely iskolai munkával kapcsolatos közleményt be lehessen vezetni. Az ellenőrzőbe bevezetett információkat a szülőkkel legkésőbb egy héten belül alá kell íratni, ennek havonkénti ellenőrzését az osztályfőnök végzi.

      6.      A tanuló kötelessége, hogy védje a személyi és közösségi tulajdont. E kötelességét teljesíti, ha lopás vagy rongálás esetén e tényt jelzi az              iskola valamelyik dolgozójának.

 7.   A tanuló kötelessége, hogy az épület berendezési tárgyait, felszereléseit, eszközeit rendeltetésszerűen használja. Ha a tanuló kárt okoz, szüleinek a közoktatási törvény 77.§-a szerint kártérítést kell fizetniük.
8.   A tanuló kötelessége, hogy az iskolai rendezvényeken az osztályfőnök illetve a szaktanárok útmutatása szerint viselkedjen, magatartásával segítse a rendezvény sikerét, az osztályfőnök illetve a szaktanárok kérése szerint vegyen részt a rendezvények előkészítésében, lezárásában.

 

A tanulók feladatai saját környezetük rendben tartásában, a tanítási órák, az iskolai rendezvények előkészítésében

 

1.   Az iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni.

Az iskola helyiségeinek használói (tanulók, tanárok, alkalmazottak) felelősek:

·        az iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért,

·        az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért,

·        a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért,

2.      Minden tanuló feladata, hogy az iskola rendjére, tisztaságára vigyázzon, ne szemeteljen, erre társait is figyelmeztesse, maga és társai után az iskola udvarán és helyiségeiben rendet hagyjon.

3.      Az iskolában az alábbi tanulói felelősök működnek:

·                    osztályonként két-két hetes,

·                    tantárgyi felelősök.

 
4.     
A hetesek megbízatása egy-egy hétre szól. A heteseket az osztályfőnök jelöli ki.

A hetesek feladatai:

·                    gondoskodnak a tanterem megfelelő előkészítéséről a tanórákra,

(tiszta tábla, kréta stb. az órát tartó nevelő utasításai szerint);

·                    a szünetben a termet kiszellőztetik;

·                    a szünetben a tanulókat az udvarra kiküldik;

·                    az óra kezdetén a nevelő megérkezéséig felügyelnek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik,

·                    az órát tartó nevelőnek az óra elején jelentik a hiányzó tanulókat,

·                    ha az órát tartó nevelő a becsöngetés után öt perccel nem érkezik meg a tanterembe, értesítik az igazgatóságot,

·                    az óra végén a táblát letörlik, és ellenőrzik a tanterem rendjét, tisztaságát.

5.      Az egyes tanítási órákon – a tanulók önkéntes jelentkezése alapján – különféle tantárgyi felelősök segítik a tanórai munka lebonyolítását, a tanulók felszerelésének és házi feladatának ellenőrzését, az órához szükséges eszközök biztosítását. Ilyen tantárgyi felelős lehet: leckefelelős, pontozó, szertáros, térképfelelős stb.

 

A tanulók egészségének, testi épségének megőrzését szolgáló szabályok

 

1.   A tanuló kötelessége, hogy:

·        óvja saját és társai testi épségét, egészségét;

·        elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és a biztonságát védő ismereteket;

·        betartsa, és igyekezzen társaival is betartatni az osztályfőnökétől, illetve a nevelőitől hallott, a balesetek megelőzését szolgáló szabályokat;

·        azonnal jelentse az iskola valamelyik dolgozójának, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztető helyzetet, tevékenységet, illetve valamilyen rendkívüli eseményt (pl.: természeti katasztrófát, tüzet, robbantással történő fenyegetést) vagy balesetet észlel;

·        azonnal jelentse az iskola valamelyik nevelőjének – amennyiben ezt állapota lehetővé teszi –, ha rosszul érzi magát, vagy, ha megsérült;

·        megismerje az épület kiürítési tervét, és részt vegyen annak évenkénti gyakorlatában;

·        rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz, robbantással történő fenyegetés) esetén pontosan betartsa az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírásokat.

2.      A tanulónak tűzveszélyes, tüzet okozó anyagot (gyufa, petárda, öngyújtó stb.) valamint sérülést okozó veszélyes tárgyakat az iskolába hozni, illetve az iskola által szervezett iskolán kívüli programokra elvinni tilos.

3.   A testnevelési órákra, edzésekre (sportfoglalkozásokra) vonatkozó külön szabályok:

·        a tanuló a tornateremben, és a tanuszodában csak pedagógus felügyeletével tartózkodhat;

·        a sportfoglalkozásokon a tanulóknak – az utcai (iskolai) ruházat helyett – sportfelszerelést (pl.: tornacipő, edzőcipő, póló, trikó, tornanadrág, tornadressz, fürdőruha, melegítő) kell viselniük;

·        a sportfoglalkozásokon a tanulók nem viselhetnek karórát, gyűrűt, nyakláncot, lógó fülbevalót.

4.  A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását az intézményben iskolaorvos és iskolai védőnő biztosítja.

5.  Az iskolaorvos elvégzi – vagy szakorvos részvételével biztosítja – a tanulók egészségügyi állapotának ellenőrzését, szűrését az alábbi területeken:

·        fogászat: évente két alkalommal,

·        belgyógyászati vizsgálat: évente egy alkalommal,

·        szemészet: évente egy alkalommal,

·        a tanulók fizikai állapotának mérése: évente egy alkalommal,

·        valamint a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló tanulók vizsgálata

6.   Az iskolai védőnő elvégzi a tanulók higiéniai, tisztasági szűrővizsgálatát évente két alkalommal.

Az iskola működési rendje

 

1.      Az iskola épületei szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel hét órától délután tizennyolc óráig vannak nyitva.

2.      Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az iskola reggel 7.30 órától a tanítás végéig, illetve a tanórán kívüli foglalkozások idejére biztosítja.

4.      Az iskolába a tanulóknak reggel 7.30 óra és 7.45 óra között kell megérkezniük.

5.      Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő:

             A” és „B” épületben:

1. óra:         8.00 -   8.45

2. óra:           9.00 -   9.45

 3. óra:       10.00 - 10.45

 4. óra:       11.00 - 11.45

5. óra:        12.00 - 12.45

6. óra :       12.50 - 13.35

 

„E” épületben:                                                                  „F” épületben:

1. óra: 8.00 -   8.45                                                    1. óra:      8.00 -   8.45

2. óra:  9.00 -   9.45                                                     2. óra:      8.50 -   9.40

 3. óra: 9.55 - 10.40                                                     3. óra:      9.50 - 10.40

 4. óra: 10.50 - 11.35                                                   4. óra:    10.50 - 11.35

5. óra: 11.40 - 12.25                                                   5. óra:      11.45 - 12.30

6. óra :12.30 - 13.15                                                    6. óra :    12.40 - 13.25

 

 

6.      A tanulóknak  reggel 7.30 óra és 7.45 óra között, valamint az óraközi szünetekben

az ügyeletes nevelő utasítása (az időjárástól függően)az udvaron,  a zsibongóban, osztályteremben, folyosón kell tartózkodniuk

6.   Az óra kezdete előtt az osztályoknak az udvaron sorakozniuk kell, majd az ügyeletes nevelő utasítása szerint az osztálytermekbe kell vonulniuk.

7.   A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét csak a szülő személyes, vagy írásbeli kérésére az osztályfőnöke (távolléte esetén az igazgató vagy az igazgatóhelyettes) vagy a részére órát tartó szaktanár írásos engedélyével hagyhatja el. Rendkívüli esetben – szülői kérés hiányában – az iskolából való távozásra az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt.

8.   Tanítási napokon a hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik 8.00 óra és 15.00. óra között.

9.   Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt az épület bejáratánál elhelyezett hirdetményen a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza.

10.  Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak.

11.  Az iskola épületébe érkező szülők, illetve idegenek belépését a portai szolgálat segíti.

 

A tanulók mulasztásának igazolása

 

1.   A tanuló hiányzását a tanítási órákról, valamint a tanórán kívüli foglalkozásokról igazolni kell.

6.      A szülő egy tanév folyamán gyermekének három nap hiányzását igazolhatja.

Ez alól mentesítést – indokolt esetben – az iskola igazgatója adhat.

7.      A tanuló a szülő előzetes engedélykérése nélkül csak indokolt esetben maradhat távol az iskolától. A szülő ilyen esetben is köteles a lehető leghamarabb bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek.

4.   A mulasztó tanuló iskolába jövetelének első napján, de legkésőbb öt tanítási napon belül

három napig terjedő mulasztás esetén szülői,

három napon túli mulasztás esetén pedig orvosi vagy egyéb hivatalos igazolással

igazolhatja mulasztását.

Mulasztás esetén az igazolást az osztályfőnöknek kell bemutatni.

5.   A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását.

 

Tanórán kívüli foglalkozások

 

1.   Az iskola a tanulók számára – a tanórai foglalkozások mellett –az alábbi tanórán kívüli foglalkozásokat szervezi:

Napközi otthon, tanulószoba  A közoktatási törvény előírásainak megfelelően, – ha a szülők igénylik – az iskolában tanítási napokon a délutáni időszakban az első-nyolcadik évfolyamon napközi otthon működik. A tanítási szünetekben a munkanapokon – igény esetén – összevont napközis csoport üzemel, ha ezt olyan tanulók szülei igénylik, akiknek otthoni felügyelete nem megoldott.

Diákétkeztetés. A napközi otthonba és az iskolaotthonba felvett tanulók napi háromszori étkezésben (tízórai, ebéd, uzsonna) részesülnek. A napközibe nem járó tanulók számára – igény esetén – az iskola ebédet (menzát) biztosít. Az iskola fenntartója által megállapított étkezési térítési díjat az minden hónapban előre, legkésőbb az adott hónap tizedik napjáig kell befizetni az iskola konyháján. Az iskola a hiányzó tanuló étkezési díját a szülőnek csak akkor tudja visszatéríteni, ha a szülő vagy a tanuló az étkezést két nappal előre lemondja.

Korrepetáló, felzárkóztató és egyéni foglalkozások.Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tanulmányaikban lemaradók felzárkóztatását az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán kívüli korrepetáló, felzárkóztató és egyéni foglalkozások segítik.

Iskolai sportkör. Az iskolai sportkör tagja az iskola minden tanulója. Az iskolai sportkör sportcsoportjainak foglalkozásai a tanórai testnevelési órákkal együtt biztosítják a tanulók mindennapi testedzését, valamint a tanulók felkészítését a különféle sportágakban az iskolai és iskolán kívüli sportversenyekre.

Szakkörök. A különféle szakkörök működése a tanulók egyéni képességeinek fejlesztését szolgálja. A szakkörök jellegüket tekintve lehetnek művésziek, technikaiak, szaktárgyiak, de szerveződhetnek valamilyen közös érdeklődési kör, hobbi alapján is. A szakkörök indításáról – a felmerülő igények és az iskola lehetőségeinek figyelembe vételével – minden tanév elején az iskola nevelőtestülete dönt.

Versenyek, vetélkedők, bemutatók. A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle (szaktárgyi, sport, művészeti stb.) versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában évente rendszeresen szervezünk. A legtehetségesebb tanulókat az iskolán kívüli versenyeken való részvételre is felkészítjük.

Osztálykirándulások. Az iskola nevelői, (osztályfőnökök) a nevelőmunka elősegítése céljából az osztályok számára évente legfeljebb két tanítási nap igénybevételével osztálykirándulást szervezhetnek. A tanulók részvétele az osztálykiránduláson önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Az osztálykirándulásról távol maradó tanulók a kirándulás ideje alatt az évfolyamuk párhuzamos osztályaiban végeznek munkát.

Tanulmányi kirándulások. Az iskola az oktató-nevelő munka célkitűzéseinek eredményes megvalósítása, a hon- és népismeret, a nemzetiségi hagyományok megismerése érdekében évente az 5-6. osztályos tanulók számára tanulmányi kirándulást szervez. A tanulmányi kirándulások költségei az iskola költségvetésében állnak rendelkezésre.

Múzeumi, kiállítási, könyvtári és művészeti előadáshoz kapcsolódó foglalkozás. Egy-egy tantárgy néhány témájának feldolgozását, a követelmények teljesítését segítik a különféle közművelődési intézményekben, illetve művészeti előadásokon tett csoportos látogatások. A tanulók részvétele ezeken a foglalkozásokon – ha az tanítási időn kívül esik és költségekkel jár – önkéntes. A felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük.

Szabadidős foglalkozások. A szabadidő hasznos és kultúrált eltöltésére kívánja a nevelőtestület a tanulókat azzal felkészíteni, hogy a felmerülő igényekhez és a szülők anyagi helyzetéhez igazodva különféle szabadidős programokat szervez (pl.: túrák, kirándulások, táborok, színház- és múzeumlátogatások, klubdélutánok, táncos rendezvények stb.). A tanulók részvétele a szabadidős rendezvényeken önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük.

Iskolai könyvtár. A tanulók egyéni tanulását, önképzését a tanítási napokon látogatható iskolai könyvtár segíti.

Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata. A tanulók igényei alapján - az iskola igazgatójával történt előzetes megbeszélés után - lehetőség van arra, hogy az iskola létesítményeit, illetve eszközeit (pl.: tornaterem, számítógépek stb.) a tanulók tanítási időn kívül – tanári vagy szülői felügyelet mellett – egyénileg vagy csoportosan használják.

Hit- és vallásoktatás. Az iskolában a területileg illetékes, bejegyzett egyházak – az iskola nevelő és oktató tevékenységétől függetlenül – hit- és vallásoktatást szervezhetnek. A hit- és vallásoktatáson való részvétel a tanulók számára önkéntes.

2.   A délutáni tanórán kívüli foglalkozásokat az iskola nevelői 14.00 óra és 18.00 óra között szervezik meg. Az ettől eltérő időpontokról a szülőket előre értesíteni kell.

3.   A tanórán kívüli foglalkozásokra való tanulói jelentkezés – a korrepetálás, a felzárkóztató foglalkozások, valamint az egyéni foglalkozások kivételével – önkéntes. A tanórán kívüli foglalkozásokra a tanulónak az adott tanév elején kell jelentkeznie, és a jelentkezés egy tanévre szól.

4.   Az előrehaladásukban lemaradó, korrepetálásra, felzárkóztató valamint az egyéni foglalkozásra kötelezett tanulókat képességeik, tanulmányi eredményeik alapján a tanítók, szaktanárok jelölik ki. Ezen tanulók részvétele a korrepetáláson, a felzárkóztató, valamint az egyéni foglalkozásokon kötelező, ez alól felmentést a szülő kérelmére az iskola igazgatója adhat.

5.   A tanórán kívüli foglalkozásokról történő távolmaradást is igazolni kell.

A választott tanórán kívüli foglalkozásokról ismételten igazolatlanul mulasztó tanuló az igazgató engedélyével a foglalkozásról kizárható.

6.   Az iskolai könyvtár a tanulók számára a tanítási napokon, a könyvtári hirdetőtáblán megjelölt időbeosztás szerint tart nyitva. A könyvtár szolgáltatásait csak az iskolai könyvtárba beiratkozott tanulók és iskolai dolgozók vehetik igénybe. A beiratkozás minden tanév elején egyénileg történik, és egy tanévre szól.

 

A napközi otthonra és az iskolaotthonra vonatkozó szabályok

 

1.     A napközi otthoni foglalkozásra és az iskolaotthonos osztályba történő felvétel a szülő kérésére történik.

2.  A napközi otthonba tanévenként előre minden év májusában, illetve első évfolyamon a beiratkozáskor kell jelentkezni. Indokolt esetben a szülő tanév közben is kérheti gyermeke napközi otthoni elhelyezését.

3.  Az iskolaotthonos osztályba történő felvételre az első évfolyamon beiratkozáskor kell jelentkezni.

4.   Az iskola a napközi otthonba minden hátrányos helyzetű, valamint felügyeletre szoruló tanulót felvesz.

5.   Amennyiben a napközis csoportok létszáma meghaladná a közoktatási törvényben előírt létszámot, a felvételi kérelmek elbírálásánál előnyt élveznek azok a tanulók,

akiknek mindkét szülője dolgozik,

akik állami gondozottak,

akik nehéz szociális körülmények között élnek

sajátos nevelési igényű tanulók,

védelembe vett tanulók.

6.   A napközis foglalkozások a délelőtti tanítási órák végeztével – a csoportba járó tanulók órarendjéhez igazodva – kezdődnek és délután 16.00 óráig tartanak.

7.   A napközis foglalkozásról való hiányzást a szülőnek igazolnia kell.

8.   A tanuló a napközis foglalkozásról csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. Rendkívüli esetben – szülői kérés hiányában – a tanuló eltávozására az igazgató vagy az igazgatóhelyettes engedélyt adhat.

9.   Az a napközis tanuló, aki szorgalmával, magatartásával és közösségi munkájával folyamatosan példát mutat a tanév végén jutalomban részesíthető.

 

 

A tanulók jutalmazása

 

1.   Azt a tanulót, aki képességeihez mérten

példamutató magatartást tanúsít,

vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el,

vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez,

vagy az iskolai, illetve az iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyeken, vetélkedőkön, vagy előadásokon, bemutatókon vesz részt,

vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez ,az iskola jutalomban részesítheti.

2.   Az iskolában – a tanév közben – elismerésként a következő dicséretek adhatók:

szaktanári dicséret, (szóban, írásban)

napközis nevelői dicséret, (szóban, írásban)

osztályfőnöki dicséret, (szóban, írásban)

igazgatói elismerés, (szóban)

igazgatói dicséret, (írásban)

nevelőtestületi dicséret (írásban).

3.  Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén az alábbi dicséretben részesíthetők:

elismerő oklevél: - a tantárgyban nyújtott kimagasló teljesítményért,

a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményért,

dicsérő oklevél:  - a jutalmazási részterületen kiemelkedő teljesítmény alapján,

- az adott évfolyamon elért kiváló tanulmányi eredményért és

        példamutató magatartásért,

díszoklevél:              - a 4., 6., és a 8. évfolyam után az iskolából kikerülő,

       kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulóknak,

 

 

Kernstok emlékplakett és díszoklevél: a 8. évfolyam végén az iskolából kikerülő, mindvégig példamutató magatartást tanúsított és kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulóknak.

4.   A dicsérő és díszoklevelet a könyvjutalommal valamint Kernstok emlékplakettet és díszoklevelet a tárgyjutalommal a tanulónak a tanévzáró ünnepélyen, az iskola közössége előtt az igazgató adja át.

A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni.

5.  A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni.

6.   A tanulók egyéni és csoportos jutalmazására javaslatot tehetnek: az osztályfőnökök, a szaktanárok, a tanítók és a diákönkormányzat vezetősége.

7.   A tanulmányi, kulturális és sportversenyek helyezettjeinek elismerései:

- iskolai házi versenyeken I-III. helyezettek   - osztályfőnöki dicséret,

- körzeti versenyeken I. helyezettek               - igazgatói dicséret,

                                     II.-III. helyezettek        - osztályfőnöki dicséret,

- megyei versenyeken I-VI. helyezettek         - igazgatói dicséret.

- országos versenyeken való rézvétel  - nevelőtestületi dicséret.

                     Az „E” épület alapítványi kitüntetései:

                                                      Az iskola legjobb tanulója

                                                      A készségtárgyak legjobbjai

                                                      A legtöbbet javító tanuló

 

8.   A dicséretet írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.

 

 A tanulókkal szembeni fegyelmező intézkedések

 

1.   Azt a tanulót, aki

tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti,

vagy a tanulói házirend előírásait megszegi,

vagy igazolatlanul mulaszt,

büntetésben lehet részesíteni.

2.    Az iskolai büntetések formái

szaktanári figyelmeztetés, (szóban, írásban)

osztályfőnöki figyelmeztetés, (szóban, írásban)

osztályfőnöki intés, megrovás, (írásban)

igazgatói figyelmeztetés, (írásban)

igazgatói intés, megrovás, (írásban)

nevelőtestületi intés, megrovás, (írásban).

3.   Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben a vétség súlyától függően el lehet térni.

4.   A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a büntetési fokozatok betartásától el kell tekinteni, s a tanulót azonnal legalább az „osztályfőnöki megrovás” büntetésben kell részesíteni.

Súlyos kötelességszegésnek minősülnek az alábbi esetek:

az agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása;

az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása;

a szándékos károkozás;

az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése;

ezen túl mindazon cselekmények, melyek a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősülnek.

5.   A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a tanulóval szemben a magasabb jogszabályokban előírtak szerint fegyelmi eljárás is indítható. A fegyelmi eljárás megindításáról az iskola igazgatója vagy a nevelőtestület dönt.

3.      A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.

 

Az iskolai tanuláshoz nem szükséges dolgok behozatala az iskolába

 

1. A tanulók az iskolába a tanuláshoz szükséges eszközökön, felszerelésen túl más dolgokat csak akkor hozhatnak magukkal, ha azt előre valamelyik nevelővel megbeszélik, vagy a tanítás kezdetén az órát tartó nevelőnek bejelentik. Az órát tartó nevelő utasítására a tanuláshoz nem szükséges dolgot a tanulók kötelesek átadni megőrzésre az osztályfőnöknek, illetve az ő távollétében az igazgatóhelyettesi irodában.

2. Nagyobb értékű tárgyat (ékszert, mobiltelefont, értékes órát stb.) valamint nagyobb összegű pénzt a tanulók az iskolába csak a szülő engedélyével – rendkívül szükséges esetben – hozhatnak. Ilyen esetben az iskolába érkezéskor a nagyobb értékű tárgyat a tanulók kötelesek leadni megőrzésre az osztályfőnöknek, illetve az ő távollétében az igazgatóhelyettesi irodában.

Amennyiben a tanuló előzetes engedély vagy bejelentés nélkül hoz az iskolába a tanuláshoz nem szükséges dolgot, és ez a tanítási idő alatt kiderül, a tanuló köteles az engedély vagy bejelentés nélküli dolgot leadni az osztályfőnöknek megőrzésre a tanítás végéig, ezeket a dolgokat az iskola csak a szülőnek adja át.

4.   A felső tagozatos tanulók a szülők engedélyével, a KRESZ előírásainak betartásával kerékpárral járhatnak az iskolába.

A kerékpárt az iskola területén csak tolni lehet, és azt az udvar kijelölt részén a kerékpártárolóban kell lezártan elhelyezni.

Az iskola helyiségeinek, létesítményeinek iskolai foglalkozásokon túli használata

1.   Az iskola helyiségeit, létesítményeit (tantermek, tornatermek, tanuszoda) elsődlegesen az iskolai tanórai és tanórán kívüli és a tanulói közösségi foglalkozás megtartására kell biztosítani.

2.  Az iskolai foglalkozások idején túl a helyiségek és létesítmények – térítési díj ellenében – lakossági, közösségi kulturális, művelődési, oktatási, sport és szabadidős tevékenységek céljára eseti vagy tartós használatra átengedhetők.

3.  A helyiségek és létesítmények külső használó részére történő átengedését az iskola igazgatója engedélyezheti.

4.  A helyiségek és létesítmények térítés díjából származó bevételeket az iskola – a fenntartó hozzájárulásával – alaptevékenysége ellátásához és a működési feltételek korszerűsítéséhez használja fel.

5.  Az iskola sportudvarát (kézilabdapálya), az iskola nyitva tartása alatt a tanulók szabadon használhatják. Az ezt meghaladó időszakban és hétvégeken a sportudvar használatához az igazgató előzetes engedélye szükséges.

6.  A helyiség- és létesítményhasználattal kapcsolatos munkavédelmi, tűzvédelmi, és baleset-megelőzési szabályok betartásáról szerződésben foglaltak szerint a foglakozások vezetői kötelesek gondoskodni.

 

 

A házirend elfogadásának és módosításának szabályai

 

1. A házirend tervezetét a nevelők, a tanulók és a szülők javaslatainak figyelembevételével az iskola igazgatója készíti el.

 

2. A házirend tervezetét megvitatják a negyedik-nyolcadik évfolyamos osztályok és véleményüket küldötteik útján, eljuttatják az iskolai diákönkormányzat vezetőségéhez. A diákönkormányzat vezetősége a véleményeket összesíti, és erről tájékoztatja az iskola igazgatóját.

 

3.  A házirend tervezetét megvitatják a nevelők munkaközösségei, és véleményüket eljuttatják az iskola igazgatójához.

 

4.  A házirend tervezetéről az iskola igazgatója beszerzi az iskolaszék véleményét.

 

5. Az iskola igazgatója a tanulók, a nevelők, valamint az iskolaszék véleményének figyelembevételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. A házirend elfogadása előtt az iskola igazgatója beszerzi a diákönkormányzat és az iskolaszék egyetértését, az elkészített tervezettel kapcsolatban.

 

6. A házirendet a nevelőtestület fogadja el nevelőtestületi értekezleten,  Nyergesújfalu Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyásával lép hatályba.

 

7.  Az érvényben levő házirend módosítását bármely nevelő, szülő vagy tanuló javaslatára, - ha azzal egyetért – kezdeményezheti az iskola igazgatója, a nevelőtestület, az iskolaszék, a diákönkormányzat iskolai vezetősége.

 

8. A házirend módosítását az első-hatodik pontban leírt módon kell végrehajtani.

 

Záró rendelkezések

 

Ez a házirend 2008. év január hó 1. napján – az iskola fenntartójának jóváhagyásával – lép hatályba.

 A házirendbe foglalt rendelkezésekkel egyetértett az iskolaszék és az iskolai diákönkormányzat.

 

Az iskola házirendjének elfogadása és jóváhagyása

 

Az iskolai házirendet az iskolai diákönkormányzat 2007 év november hó 16. napján tartott ülésén megtárgyalta, és a benne foglaltakkal egyetértett. Ÿ Ÿ Ÿ Ÿ

Az iskolai házirendet az iskolaszék 2007. év november hó 21. napján tartott ülésén megtárgyalta, és a benne foglaltakkal egyetértett.

Ÿ Ÿ Ÿ ŸAz iskolai házirendet az iskola nevelőtestülete 2007.hó 23. napján tartott ülésén elfogadta.

Ÿ Ÿ Ÿ Ÿ Ÿ

Kernstok Károly Általános Iskola házirendjét Nyergesújfalu Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. év november hó 29 napján tartott ülésén jóváhagyta.