ARCHÍVUM





Emlékeztünk
2012. március 14.

Szülők-nevelők bálja
2012. február 25.
Olvasás éjszakája a Kernstokban
Melinda néninek támadt az a remek ötlete, hogy az iskolánkban szervezzük meg az Olvasás éjszakáját. Így hát február 10-én átélhettük a Kernstokból elsõként vagy harmincan, milyen is az , ha éjszaka egy társaság arra szövetkezik, hogy elolvas egy regényt. Ez este héttõl reggel hétig kellett teljesíteni.
Az egyik kistornatermet étkezdének rendeztük be, ahol a szünetekben - amit általában három-négy fejezetenként tartottunk- zsíros kenyeret és teát lehetett eszegetni-iszogatni.
A másik kistornaterem pedig az olvasószobaként szolgált. Itt tornaszivacsokon ültünk, feküdtünk, de a fotelban a felolvasó foglalt helyet. Összesen harmincan voltunk diákok: zömében hetedikesek és nyolcadikos, illetve hat tanárnõ. A felolvasást az elrendezkedés után Melinda néni indította el.
A könyv melyet elolvastunk:

A történet a 14. században játszódik és egy korunkbeli, szõke fiúról szól, William-rõl, aki egy szerzetesrendben nevelkedett és találkozott egy hobbal. William vele együtt kutat egy halott angyal után. A második az olvasónk Marika néni volt, és õt rögtön egy tanuló, Eszter követte. Ezután tartottunk egy rövid szünetet,ekkor meglepetésként egy tanárnõ hozott nekünk pizzát és sütit. Szinte majdnem mindenki olvasott (volt, aki többször is pl.:Göncz Tibi). Néhány gyerek már éjfél körül elaludt, és reggelig húzták a lóbõrt. Hajnali négy után már szünet nélkül folytatódott az olvasás, ugyanis csak öten-hatan tudtak ébren maradni. A 29 fejezetbõl -1-3fejezet és 26-28 fejezet kivételével valamennyit mi, diákok olvastunk fel. Az utolsó mondat fél hét elõtt egy perccel hangzott el egy diáklánytól. Kis csapatunknak sikerült teljesíteni a kitûzött célt, a könyv elolvasását. Egy kis frissítõ rendrakás után büszkén indulhattunk haza a fagyos reggelen. Számomra nagyszerû élménnyel zárult ez az éjszaka, azért is, mert csak két fejezetet kell pótolnom.
Zsombok Tamás (8.e oszt. tanuló)
Karácsonyi
mûsor
2011. december 21.
Kernstok-nap
2011. december 9.

Felszabadulás
téri épület
A felújított
épület birtokba
vétele
Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára
emlékezünk
2011. október 21.

Felszabadulás téri épület













































